Jelenlegi hely

Tehetséggel a jászsági hagyományokért

    NTP-MKÖ-16-0011

    Első alkalommal került sor a Viganó Alapfokú Művészeti Iskolában a Tehetséggel a Jászsági hagyományért tehetséggondozó program Jászberényben a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával. A programban tehetséges tanulókat választottunk ki, akiket kiscsoportos foglalkozások keretein belül egyénre szóló útmutatással ismertettünk meg a jászsági táncokkal és hagyományokkal és ezen keresztül fejlesztettük magasabb szintű színpadi táncra, és koreográfiai ismeretekre. A program végén a tanulók önerőből állítottak össze egy jászsági koreográfiát a tanult anyagokból és hagyományokból, felhasználva a tanult ismereteket.

    A 60 órás program célja összhangba a pályázati kiírásban leírtakkal, a tehetséges gyermekek felismerése, tudásuk, képességeik továbbfejlesztése, bővítése volt, a műhelymunka és egyéb kötetlen ismeretterjesztő program keretein belül, valamint a megszerzett ismeret és tudás bemutatásának lehetősége egy általuk elkészített koreográfia által. A műhelymunka célja az volt, hogy a gyerekek a folyamat végére jártasak legyenek a Jászság táncterületén fellelhető tánctípusok táncaiban. Megismerjék a táncokhoz kapcsolódó énekeket, zenei kíséretet, a néprajztudomány sajátos megközelítési módját. Célunk, a tudatos „táncos anyanyelv „kialakítása, és ennek a tudásnak színpadra állítása volt.

    Az iskola tanulói közül 20 főt választottunk ki és biztosítottunk lehetőséget a programban való részvételre. Szeretnénk, ha nem csak próbateremben, hanem azon kívül is sikerülne információt átadni, ezáltal is felkeltve a tanulók érdeklődését. A program ideje alatt célt állítottunk a táncosok elé egy jászsági koreográfia elkészítésének lehetőségével a program alatt tanult ismeretekkel, ezzel is ösztönözve Őket a maximális teljesítményre.

    A 60 óra tartalmazta jászsági táncanyag tanulását, néprajzi és viseletismereti képzést, koreográfiai és színpadi alaptörvényszerűségek elsajátítását. A 6 órából 5 órát táncoktatásra és 1 órát elméleti oktatásra használunk. A néptánc oktatáson elsajátíthatták az adott tájegység különböző tánc fajtáinak autentikus előadásmódját mind szóló mind csoportos formában, valamint ezeknek a táncoknak a bemutatási lehetőségeit a színpadi törvényeknek megfelelően. Megtanulták a színpadi tánc szabályait.

    Az elméleti oktatásokon a tanulók megismerkedtek az adott tájegységen található szokásokkal, megismerték tájegység viseletét, népzenéjét, dalait, megtanulták a koreográfia készítés alapjait melyet alkalmazni tudnak a tánc előadása közben.